Egy táska újjászületése 1.
Volt egy táskám, aminek annyira tönkrement a cipzárja, hogy sem be, sem ki , de még csak össze sem lehetett sehogyan fogni a száját. Mint egy nőnek.
Ebben a nagy száját befogni nem tudó táskában nem igazán éreztem biztonságban a benne lévő kincseimet. Sokáig próbálkoztam jól magamhoz szorítani, már-már betegesnek tűntem „drágaszágom” módjára. De betelt a pohár, bevágtam a sarokba, és gondolkoztam mi lesz a sorsa. Köztudottan semmit, vagy inkább semmi olyat nem dobok ki, amiben látok valamit.
Még menthető volt a táska, egyszer csak elém került, és megmutatta mi is rejlik még benne - a zsebein kívül.
Először is egy karkötő lett az egyik pántjából.
Szükséges dolgok:
• táska,
• gyöngyök,
• kúpos fogó,
• csőrös fogó,
• csípőfogó,
• olló,
• memóriadrót,
• pillanatragasztó,
• kis anyagdarab a táskából.
1. lépés:
A táskáról vágjuk le a pántokat. A kihasználhatóság érdekében érdemes a varrástól kiszedni. Nem baj, ha nem ilyen szövött a pánt, mert a „sima” pántból is ugyanezt lehet kihozni, bár ezzel látványosabb.
2. lépés:
A memóriadrótra húzzunk fel egy gyöngyöt, az lesz a karkötőnk egyik vége. A másik végére hajlíts egy hurkot, így könnyebb lesz beledugni a drótot a pántba.
3. lépés:
Húzzuk a pántot tetsző hosszúságban a drótra, majd tegyük a végére a másik gyöngyöt. Hajlítsuk be a drót e végét is.
4. lépés:
Így kell kinéznie. Most szükségünk lesz a pillanatragasztóra is. A gyöngyöt pár csepp ragasztóval fixáljuk a pánt végéhez.
5. lépés:
A táskából vágjunk le két akkora csíkot, hogy ha áttekerjük a gyöngy és a pántvégen, akkor a gyöngy ¼-ét takarja el, illetve átérjen a pánton kényelmesen. Ragasztózzuk be az egyik végét a csíknak, majd tekerjük fel. Ragasztóval zárjuk le, de úgy, hogy a ragasztott vég befelé nézzen, ahol viselve kevésbé látszódjon.
6-7. lépés:
Szerelőpálcára rakjunk pár szem kisebb gyöngyöt, majd a karkötő végére készített hurkokba illesszük be őket. Kész is van az új karkötőnk!
Íme:
Címkék: átváltozó limlomok, DIY, táskából mást, tutorial, újrahasznosított
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal